Nem nehéz vigyázni a Földre – erről szól a Médiaunió idei kampánya!

Hír

2016/05/20

„Nem nehéz…” ez a Médiaunió idei, környezetvédelmi témájú kampányának mottója. A zöld civil szervezetekkel együttműködésben kialakított kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos fogyasztásra. Azaz a szakértők javaslatai alapján elsősorban arra, hogy ha nem vásárolunk feleslegesen sokat és okosan hasznosítjuk újra a hulladékot, azzal máris sokat tettünk azért, hogy a környezetünket óvjuk.

A Médiaunió nyolcadik kampányában Novák Péter kezdeményezésére a környezetvédelem kap szerepet, a cél, hogy a lakossághoz közelebb hozzák a témát, kézzelfoghatóvá tegyék a zöld életmódot.

„A környezet védelme egyáltalán nem ördöngősség, nem bonyolult feladat, amely meghaladná bárki erejét. Olyan pofonegyszerű döntéseket kell csak meghozni, hogy „nem veszem meg a nyolcadik pöttyös ruhát, nem pazarlom az áramot, viszek táskát a bevásárláshoz és szelektíven gyűjtöm a hulladékot”. Például a PET-palackok lebomlási ideje a természetben többezer év. Magyarországon évente nagyjából 1,5 milliárd PET-palack kerül forgalomba. Ha ezeknek egy része a természetbe kerül, az még akkor is ott lesz, amikor az ükunokáink ükunokái fognak élni. Tehát éppen most tesszük tönkre a jövő embereinek életét. Ez pedig a részünkről szimplán pofátlanság.” – mondta el Novák Péter, az idei kampány nagykövete.

A korábbi kampányokhoz hasonlóan idén is szakértők, környezetvédő civil szervezetek állították össze a szakmai tartalmat, amelyet társadalmi célú reklámként mintegy 200 médium jelentet meg ingyenesen. Ez nagyjából félmilliárd forintnyi ingyenes felületet jelent, amely mellett 2016-ban a téma több rendezvényen is megjelenik és hangsúlyos PR-támogatást is kap. A szakmai tartalmat a nyár elején induló www.nemnehez.hu honlapon találják meg az érdeklődők, a kampányban jelentős szerep jut majd a közösségi média felületeknek is.

Miután a Sziget Kft is tagja a Médiauniónak, ezért a tervek szerint a fesztiválokon is hangsúlyosan megjelennek a zöld üzenetek. „Ha szemléletváltozást akarunk elérni, akkor a legfontosabb célcsoport a fiatalok és a fiatal felnőttek..." – mondta el Gerendai Károly, a Sziget Kft vezetője és a Médiaunió elnökségi tagja – "... így evidens, hogy a rendezvényeken is beszélünk a tudatos fogyasztásról. A témával összefüggésben a Sziget idei jelszava „Sziget is recycling”; azaz mi is az újrahasznosításra és az erre való nevelésre helyezzük a hangsúlyt. A rendezvény és a Médiunió kampánya reményeink szerint erősíti egymást, így sokakhoz elér az üzenet, hogy egyáltalán nem nehéz figyelni a környezetre.”

„Az embereknek meg kell érteni, hogy az esztelen fogyasztás és szemetelés ahhoz vezet, hogy eltűnik az emberi faj." – mondta el Geszti Péter, a Médiaunió kuratóriumi tagja. – "A Föld létezik néhány milliárd éve és még fog is. De az emberek nem lesznek rajta, ha tönkreteszik a környezetüket és nem lesz tiszta víz és levegő. Nekem ezért nem nagy áldozat 50 plusz lépést tenni a szelektív kukáig vagy gondolkodni, ha vásárolni megyek.”

A Nem nehéz…kampány célja, hogy megértesse az emberekkel egyéni felelősségüket, és hogy döntéseikben szemponttá váljon a környezetvédelem. Segítséget, tippeket kíván adni ahhoz, hogy óvni tudjuk a Földet, hogy tudatosabban vásároljunk és kevesebbet szemeteljünk.

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy évről évre nyilvánosságot biztosítson valamely fontos társadalmi ügynek. A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Az alapítványban részt vállaló médiumok önkéntes alapon felületet biztosítanak a kiválasztott téma kommunikációjának. A Médiaunió szervezete a kiválasztott társadalmi fontossággal bíró témát szakemberek és civil szervezetek bevonásával dolgozza fel és koordinálja a pr- és reklámügynökségek pro bono végzett munkáját. A Médiaunió Alapítvány éves kampányai sem gazdasági, sem politikai érdekeket nem szolgálnak. A Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára fókuszál. Az adott év üzenetét a témapályázatra beérkező ötletekből az Uniót alapító tagok által felkért kuratórium választja ki. Az öttagú kuratórium elnöke dr. Schmidt Mária, tagjai Novák Péter, Rudolf Péter, Csányi Sándor és Somody Imre.

További információ:
Nem nehéz... kampány kreatív munkálatainak kidolgozását a Café Communications ügynökség vállalta (a reklámfilmek rendezője Salamon András, az operatőr Szabó Gábor), közreműködött a Post Edison és a Sparks, médiatervező partner az AdSol Média.  A pr-feladatokat az Emerald PR intézi. Minden ügynökség pro-bono dolgozik a Médiauniónak. A kampány támogatója a Siemens.


forrás: médiaunió

A rovat új hírei

Hasonló

Zöld hírességek | 4. rész

Sorozatunk következő részében olyan zöld szervezeteket és kampányokat mutatunk be, melyekhez világsztárok is csatlakoztak.

Zöld hírességek | 3. rész

Sorozatunk harmadik részében ismét bemutatunk néhány csillagot, akik meglehetősen sokat tesznek a környezetvédelemért.

Zöld hírességek | 1. rész

A most következő híres személyek befolyásuk felhasználásával hirdetik a környezettudatos életmód fontosságát.