A romániai erőműrendszerben a vízenergia hasznosítása a legnagyobb

Hír

írta: ecolounge
2020/11/01

A román Energiaár-szabályozó Hatóságnál (ANRE) átfogó vizsgálat van folyamatban annak a megállapítására, hogy a létező erőművek mennyi energiát képesek ténylegesen is előállítani.

Az ANRE összesítése szerint a villanyáramot előállító romániai erőművek beépített összkapacitása 20 579 megawattot (MW) tett ki október utolsó napján.

A romániai erőműrendszerben a vízi erőművek részesedése a legnagyobb,  beépített összteljesítményük 6643 megawatt, és közel harmadrészét (32,3 százalékát) teszi ki a romániai villanyáram termelési kapacitásnak.

A képen a Duna legnagyobb gátja, egyúttal Európa egyik legnagyobb vízerőműje, a Vaskapu I látható, mely a Románia és Szerbia közti Vaskapu-szorosban található. Az energetikai projekt 1964-ben indult Románia és Jugoszlávia közös vállalkozásaként. 1972-ez befejezése idején ez volt az egyik legnagyobb vízerőmű a világon a benne található tizenkét egység által generált 2052 MW-os teljesítménnyel, mely egyenlően oszlott meg a két ország között. Az erőmű román oldala évi 5,24 TWh áramot termel, míg a szerb oldalon 5,65 TWh a termelés. Az eltérés a létesítmény két oldala között annak köszönhető, hogy míg Romániában egy újabb, így elméletben hatékonyabb áramfejlesztő-típust használnak, mint a szerb oldalon, az a valóságban megbízhatatlannak bizonyul, így az ebből fakadó gyakori karbantartás és javítás következményeképp éves teljesítménye összességében alacsonyabb.

Az erőművi összekapacitások az alábbiak szerint alakulnak:

  • Szélerőművek: 3003 MW (14,6 százalék).
  • Naperőművek: 1383 (6,7 százalék).
  • Biomassza erőművek: 106 MW (0,5 százalék).
  • Atomerőművek: 1413 MW (6,9 százalék).
  • Szénerőművek: 4787 MW, (23,3 százalék).
  • Gáztüzelésű erőművek: 3212 MW (15,6 százalék).

A vizsgálat az egyéb kategóriába sorolta a biogáz égetéséből elérhető 20,4 MW teljesítményt, a szemét égetéséből nyerhető 6 MW teljesítményt, és a visszamaradó hőből nyerhető 4,1 MW teljesítményt.

Az ANRE-nél folyamatban van a ténylegesen működő áramtermelő kapacitások felmérése is. Dumitru Chirita, a hatóság vezetője tavaly augusztusban azt nyilatkozta, hogy nagy szakadék tátong az erőművek beépített teljesítménye és az ország tényleges áramtermelő képessége között. Chirita úgy vélte: a tényleges áramtermelési képesség 16 ezer MW körül van. Az e fölötti kapacitások nem léteznek, vagy nagyon hosszú ideje nem elérhetők.


Kép forrása: Wikipedia, Szerző: Museum of Science and Technology Belgrade

 

forrás: MTI, Wikipedia

A rovat új hírei

Hasonló

A világ legszebb vízerőműve

Egy erdő szélén áll az a különlegesen formatervezett vízierőmű, mely 1600 norvég családnak szolgáltat áramot. Az erőmű ...