Vízerőművek: Az egyik legismertebb

Magazin

írta: Fáy Bence
2013/07/04

A víz erejét, ilyen-olyan formában, már évezredek óta használja az emberiség. Talán ez a legelterjedtebb megújuló energiaforrás. Három részes cikk sorozatunkban három vízerőművet vizsgálunk meg közelebbről. Ebben a részben a Föld talán legismertebb vízerőművét, a Hoover gátat mutatjuk be.

Grandiózus beruházás
A Hoover gát a Colorado folyón található, Arizona és Nevada határán. Építése 1931-től 1936-ig tartott, elkészültekor a világ legnagyobb gátja volt. Nevét az Egyesült Államok egyik korábbi elnökéről, Herbert Hooverről kapta.

Figyelembe véve a kor technikai színvonalát, nagyon rövid idő alatt épült fel, amely természetesen a költségeket is erőteljesen növelte. A projekt bekerülése a szövetségi kormány addigi történetének legnagyobb beruházásaként a 49 millió dollárt is meghaladta.

Építése során számos technikai újítást alkalmaztak, ezek közül a legérdekesebb az a speciális eljárás, amellyel a gátat alkotó betonelemeket hűtötték. Kiszámolták ugyanis, hogy ha a gátat egyetlen hatalmas tömbben építenék meg, akkor a betonnak 125 évre volna szüksége, hogy elérje a megfelelő hőmérsékletet, és megkössön. Ráadásul az összehúzódás miatt berepedezne, morzsolódna. Így végül is a gát, számtalan, egymásba illeszkedő, trapéz alakú betonoszlopból lett felépítve. A további hűtés érdekében az alkotó elemek mindegyike 25 mm átmérőjű hűtőcsöveket tartalmaz, amelyekben a folyó vize cirkulált. Miután mindegyik réteget lehűtötték, a csöveket eltávolították, és kiegyenlítették a nyomást.

Nem ez az egyetlen eset mikor vízerőműveknél egyedi megoldásokat alkalmaztak. Egyik legjobb példa erre a Taum Sauk erőmű, amelyet speciális beton "kockákból", úgynevezett RCC-ből (Roller-compacted concrete) építettek fel.

A Hoover gát építéséhez 3 330 000 m³ betont használtak fel. Összehasonlításképpen, ez elegendő lett volna egy New Yorkot San Franciscoval összekötő kétsávos autópálya megépítéséhez. A 221 méter magas, 379 méter hosszú, helyenként 200 méter vastagságú gát 1936 tavaszára készült el, s mind a mai napig eredeti berendezéseivel működik. Az erőmű 2080 megawatt teljesítményű, így 1,3 millió ember számára termel elegendő áramot. E mellet kulcsszerepet játszik a folyószabályozásban, és vízzel látja el Kalifornia, Nevada és Arizona több mint 20 millió lakosát.

Vonzza a turistákat, kétszer le kellett zárni
A gát mögött felduzzasztott, Mead-tónak köszönhetően, - ami a maga 639 k-vel valamivel nagyobb mint a Balaton (594 k), - a száraz, sivatagos területen létesült egy vízi sportokra kiválóan alkalmas hely. Öt kikötő is fogadja a hajókat.

Átadása óta a gát szinte mágnesként vonzza a turistákat. Évente több százezren keresik fel és vesznek részt a látogatóközpontja által szervezett túrákon. A története során két alkalommal zárták le. Először, a második világháború idején, a Pearl Harbort ért japán támadás alkalmával (1941. december 7.), másodszor pedig a 2001. szeptember 11-iki terrortámadást követően.


Képek forrása: Wikipedia; Wikipedia

 

forrás: wikipedia.org, kihagy6atlan.hu, erdekesvilag.hu, kitekinto.hu, hvg.hu

A rovat új hírei

Hasonló

Duzzasszunk, vagy ne duzzasszunk?

Miért és mikor érdemes duzzasztógátat építeni? Tényleg minden esetben káros? Ezekre, és további kérdésekre is keressük a ...