A világ legszebb vízerőműve

Magazin

írta: ecolounge
2016/09/11

A címadás persze igencsak szubjektív, de elnézve a vízerőmű felhozatalt - itt néhanyat mi is bemutattunk - véleményünk szerint ez a különlegesen formatervezett vízierőmű bizony a legszebb. Sőt, amellett hogy 1600 norvég családnak szolgáltat áramot, küldetései között a zöld szemléletformálás is szerepel, mely még különlegesebbé teszi a létesítményt.

Az Ovre Forsland erőmű, mely 1600 otthont lát el árammal, a festői szépségű Helgeland körzetében helyezkedik el, Norvégia északi részén. A folyómederben fekvő épületet a norvégiai Stein Hamre Arkitektkontor építésziroda tervezte.

Az állomás a Forsland folyó 157 méteres esését használja ki, és két Francis-turbina segítségével alakítja a víz energiáját árammá. Körülbelül 30 gigawattórányi (GWh) áramot termel, és a tárolórendszer rugalmasságának köszönhetően képes kiegyenlíteni a feszültség növekedését is.

- Ez egy kis erőmű. A régió legnagyobb erőműveit az ’50-es, ’60-as években építették, hogy kiszolgálják a helyi ipart, de az elmúlt 15 évben már sokkal kisebb erőművek épültek – mondta Torkil Nersund, az erőmű tulajdonosának, a HelgelandsKraft energiavállalatnak az egyik vezetője.

Az erőmű küldetései között ugyanakkor az ismeretterjesztés is szerepel: - Az Ovre Forsland nemcsak a helyi áramigényeket elégíti ki, de szeretné felhívni a figyelmet a vízenergia történetére és előnyeire is, mivel ennek fontos szerepe lesz a megújuló energiákra épülő jövőben is. Az itteni közösség a helyi energiaerőforrások miatt települt ide, azonban ezek eredete mára feledésbe merült, hiszen egy másik generáció építkezett rájuk. Szeretnénk tehát a norvég vízenergia történetét is megismertetni az emberekkel, és nem utolsó sorban azt, hogyan dolgozhatunk a természettel harmóniában – tette hozzá Nersund. A tervezők így a turistákra is gondoltak, és gondoskodtak arról, hogy az erőmű egyben látványosság is legyen: Megjelenésében igykeszik illeszkedni a hátterében található lucerdőhöz, a homlokzaton található réseken át belátni az épületbe, így meg lehet figyelni a turbinákat.

A természettel való harmónia az építkezéshez felhasznált anyagokban is tetten érhető: az egyik fontos építőelem a norvégok által kifejlesztett, úgynevezett kebony technológiával készült fa. Az eljárás során a fenntartható gazdálkodásból származó puhafából egy bioalapú folyadék segítségével keményfára hasonlító anyag készül.

Nersund úgy véli, a vízerőmű sikeresen állította a figyelem középpontjába a vízenergiát, és úgy tűnik, sok ember látja az értékeit. Reméli, hogy a kormányzat is meglátja az előnyeit, és a jövőben támogatja majd a norvég vízenergia fejlesztéseit.

 

Fotók: Stein Hamre Arkitektkontor építésziroda weboldala

forrás: shaas.no, archdaily.com, theguardian.com

A rovat új hírei

Hasonló