Sajóbábonyi napelemfarm: 1930 darab napelemmodul, 500 kilowatt teljesítmény

Hír

írta: ecolounge
2016/07/08

Az 1,2 hektáros területen elhelyezkedő napelemetelep 200 családi ház éves fogyasztásának megfelelő árammennyiséget termel. A létesítményt július 6-án adták át, az eseményen részt vett Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.

Aradszki András egyebek mellett emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az ország nemzeti energiastratégiáját. Hozzátette, a 2030-ig szóló dokumentum nem az atomenergia kizárólagosságát fogalmazza meg, "hanem azt hangsúlyozza, hogy a nukleáris energia mellett szükség van más energiatermelési estközökre is", ilyen a megújuló energia is, így nagy szerepe és jelentősége van a széndioxid kibocsátás nélküli, egyéb technológiáknak. Magyarország azt vállalta, hogy a megújuló energiaforrások bruttó energiafogyasztáson belüli részarányát 14,65 százalékra emeli 2020-ig - tette hozzá, megjegyezve: ez az arány már 2013-ban elérte a 9,81 százalékot, ezzel az ország a 2016-ra előirányzott részarányt is teljesítette.

Az államtitkár elmondta: a kormány egyaránt elkötelezett az EU 2020 Stratégia és a 2030-as klíma- és energetikai keret közös céljainak elérésében, a magyar vállalások betartásában. Közölte: a karbonszegény energiatermeléshez szükséges mind az alaperőműként működő Paks, mind a megújulók rendszerbe állítása. "Ahhoz, hogy hazánk képes legyen megfelelni az egyre szigorúbb klíma és környezetvédelmi feltételeknek, kizárólagosságot nélkülöző modern technológiájú és versenyképes erőművekből álló energiaportfóliót kell kialakítania és működtetnie" - hangsúlyozta Aradszki András. Megjegyezte azt is, hogy a vállalások csak úgy teljesíthetők,ha mindvégig garantálni tudják a villamosenergia-rendszer zavartalan, biztonságos és hatékony üzemeltetését.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben 1016,5 megawatt kapacitású megújuló villamosenergia-erőmű termelt Magyarországon, az előzetes adatok szerint tavaly 0,7 százalékkal nőtt ez a kapacitás. 2015-ben állt rendszerbe a Mátrai Erőmű 16 megawatt beépített teljesítményű, az ország első engedélyköteles naperőműve, idén pedig megkezdte működését Pécsett az MVM Hungarowid Kft. 10 megawatt kapacitású fotovoltaikus erőműve is (szerk: amely Közép-Európa egyik legnagyobb napelemparkja). Évről-évre pedig megduplázódik a háztartási méretű kiserőművek beépített kapacitása.



Sajóbábonyi naperőmű adatai

Helyszín: Borsod-Abaúj-Zemplén megye - Sajóbábony
Terület (ha): 1,2 hektár
Energiatermelés: Megújuló energia
Besorolás: Fotovoltaikus erőmű
Lépték: Kiserőmű
Teljesítmény: (kW): 500
Termelés (kWh/év):
550-580 ezer
Becsült élettartam (év): 30-40

Kivizelező: Newergies Kft.
Beruházó: Solarpark-Bábony Kft.
Beruházás összege: 200 millió forint (a beruházó saját forrásból és banki hitelből fedezi, uniós támogatást nem vett igénybe)
Megtérülési idő: 10 év (az egyenáramot váltakozó árammá alakítják át, majd értékesítik és betáplálják az áramszolgáltató hálózatba)

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Napelemeket szereltek a kneszetre

Izraelben napelemeket tettek az izraeli parlament tetejére, hogy napenergiával fedezzék a parlament áramszükségletének egy részét.