A fiatal srácnak eddig 14 milliárd fa elültetése köszönhető!

Hír

írta: ecolounge
2017/05/01

A most 19 éves német fiú, Felix Finkbeiner nemcsak szívén viseli a Föld sorsát, de igazán globális léptékekben is gondolkodik. Környezetvédelmi szervezetével és az ENSZ Milliárd fa kampányának segítségével eddig több, mint 130 országban 14 milliárd fát ültetett el.

Finkbeiner faültetési lelkesedését egy negyedik osztályos feladat inspirálta, melynek témája a klímaváltozás volt. A kutatás során a fiú nemcsak azt tudta meg, hogy a klímaváltozás fenyegeti kedvenc állatát, a jegesmedvét, de találkozott egy kenyai nő, Wangari Maathai történetével is, aki a talajerózió megállítása érdekében 30 millió facsemetét ültetett, amiért 2004-ben Nobel-díjat kapott. - Mindez óriási hatással volt rá. "Rájöttem, hogy nemcsak a jegesmedvékről van itt szó, hanem az emberek megmentéséről" – nyilatkozta később egy interjúban. Felix eldöntötte, hogy saját projektbe vág: Fákat fog ültetni a Föld megmentése érdekében. Híre pedig pillanatok alatt bejárta a világsajtót. 13 évesen már egy ENSZ konferencián mondott beszédet, és azóta számos helyen, így többek közt Norvégiában és az Európai Parlamentben is tartott előadásokat. Később ő inspirálta az első, átfogó, világszintű faösszeírást is, támpontot adva ezzel a NASA egyik aktuális kutatásához, mely az erdők széndioxidmegkötő képességét vizsgálja.

A 2011-ben megalakult Plant-for-the-Planet (Ültetni a Földnek) nevű környezetvédelmi szervezetével karöltve eddig bárki másnál többet tett azért, hogy mozgósítsa a fiatalokat a klímaváltozás megelőzésére.

"Mi, gyerekek nem bízhatunk benne, hogy a felnőttek megmentik a jövőnket. A saját kezünkbe kell vennünk sorsunkat." - Egyik beszédéből idézett gondolata tökéletesen igazolja a Plant-for-the-Planet létjogosultságát és egyúttal hatékonyságát is, hiszen a szervezet 55 000 klímanagykövettel büszkélkedhet, akik egynapos műhelyeken kiképződve váltak helyi közösségük klímaaktivistájává. A legtöbbjük pedig 9 és 12 év közötti!

A szervezet sikerein felbuzdulva Finkbeiner nemrégiben tovább emelve a tétet bejelentette, hogy új célja immár az, hogy egy billió fát ültessenek, vagyis a Föld minden egyes embere számára 150 darabot. - Ezzel a lépéssel már képesek lennének felvenni a versenyt a globális erdőírtással szemben, hathatós választ adva így a klímaváltozásra is, hiszen ennyi fával tízmilliárd tonnánnyi szén-dioxidot tudnának semlegesíteni évről évre.

És szerencsére vannak még hozzá hasonló fiatal innovátorok, akik globálisan szemlélik a Földünket ért megpróbáltatásokat, és tesznek is a megmentéséért. Ilyen többek közt Boyan Slat, az óceántisztító projektjével (róla írt cikkünk egyébként minden idők legolvasottabb ecolounge cikke), vagy például a magyar származású Tom Szaky, a TerraCycle alapítója, aki gilisztatrágyával kezdte hulladékhasznosító pályafutását.

forrás: nationalgeographic.com

A rovat új hírei

Hasonló

Ajándékozz egy fát Rómának

Ezzel a névvel indított parkosítási akciót az olasz főváros főpolgármestere: rómaiak és turisták 250 euróért saját fát ...