A klímaváltozás okozta szárazság és aszály csak a legelmaradottabb területeken járulhat hozzá a konfliktusokhoz?
Magyarázhatja kizárólag a klímaváltozás például a Szíriai háborút? Többen is érveltek már úgy, és születtek olyan kutatások is, melyek alátámasztják az éghajlatváltozás és a konfliktusok közötti kapcsolatot, egy friss kutatás azonban meglehetősen átértékeli a korábbi tanulmányokban meghatározott ok-okozati összefüggéseket.
Lakóépületek AfganisztánbanForrás: pixabay.com
A többek közt a PNAS-ben is publikált kutatás eredményei szerint a klímaváltozás és a fegyveres konfliktusok között kevesebb kapcsolat van, mint sokan gondolják. A szerzők szerint azért is fontos ez a kérdés, mert ha egy megelőzhető konfliktust klímaháborúnak állít be bárki is, azzal természetesnek tünteti azt fel, megfeledkezve a további okokról, melyek együttesen eredményezték a kialakult helyzetet.
A tanulmányban Nina von Uexkull és kollégái a szárazság hatásaként létrejövő „konfliktuspotenciált" vizsgálták. Három adatsort vetettek össze: az Ázsiában és Afrikában az elmúlt 25 évben történt összecsapások adatait, a települések etnikai összetételét, valamint azt, hogy milyen termékenyeket termelnek az adott régiókban. Ezek alapján találták úgy, hogy a szárazság csak korlátozottan hatott a konfliktusokra. Az aszály megmagyarázhatja azt, hogy néhány konfliktus hogyan tört ki, de a "lényegi hatása mérsékelt" az etnikai-politikai kirekesztés, a már amúgy is meglévő erőszak vagy más ország-specifikus kockázati tényezők hatásához képest. Vagyis a szárazság leginkább a legkevésbé fejlett, mezőgazdaságtól függő országokban élő csoportok között tartja fenn a konfliktust. Ezek az emberek eleve nagyon szegények és különösen kiszolgáltatottak a természeti erőknek.
A tanulmány konklúziója tehát, hogy míg a klímaváltozás azokat sújtja leginkább, akik amúgy is szegények és sebezhetőek, a legtöbb közösség meglehetősen ellenálló az éghajlatváltozás hatásaival szemben. Ugyanakkor a legszegényebbeket nemcsak a szárazság sújtja, hanem más külső sokkhatásokra is érzékenyebben reagálnak, mint a gyors politikai változások vagy az alapanyagárak globális ingadozása. A globális felmelegedés tehát nem az első és nem is az utolsó sokkhatás, mely ezeket a közösségeket érheti.
Ahogyan Uexkulla és kollégái érvelnek, fontos, hogy segítsünk a legszegényebb mezőgazdasági területeknek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, de ne használjuk ezt arra, hogy semlegítsük a háborút. Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy ami a történelem során a „fejlődés” nevében történt a kistermelőkkel, az gyakran katasztrofális következményekkel járt (főszerk: a GMO-s termények kockázata is ide értendő).
| Főszerk: Valóban, a klímaváltozás sújtotta szegény térségek stabilizálása (beleértve a mezőgazdasági rendszerek fejlesztését, így a megfelelő vízgazdálkodás kialakítását is) - tehát a probléma helyi kezelése! - a helyes megoldás. Az a feltevés azonban, miszerint a legszegényebb régiók vannak leginkább kitéve a klímaváltozás hatásainak, azaz a fejlettebb közösségek jóval ellenállóbbak, kizárólag addig állja meg a helyét, ameddig a klímamigráció nem éri el azt a kritikus szintet, melynek hatásait már a befogadó országok sem képesek kezelni. "Az ENSZ Egyetem Környezeti és Emberi Biztonság Intézete szerint 2050-re 50 és 200 millió lehet azoknak az embereknek a száma, akik a klímaváltozás miatt arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonukat. Sokak szerint azonban ez az érték jelentősen - és tudatosan - alulbecsült, hiszen 2100-ra már több milliárdra lesz tehető azok száma, akik klímamenekültként várnak a tömeges áttelepítésekre, közülük is 3,5 milliárd ember a növekvő tengerszint elől fog menekülni." - Idézet a Klíma-Apokalipszis cikksorozatunk második írásából. |
