Futurisztikus ökovárost épít Szaúd-Arábia a sivatagban

Hír

írta: MTI
2021/11/06

A buldózerek már megkezdték a terület kialakítását Szaúd-Arábia Tabúk tartományában. Ha a gigaberuházás megvalósul, akkor létrejöhet a bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszere, amely 1 millió ember számára nyújthat környezetbarát lakóhelyet.

A készülő "ökovárosról" kedden írt a Daily Mail Online című brit lap. A cikk szerint Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi trónörökös ismertetése szerint, a Neom elnevezésű projektnek a The Line (A Vonal) lenne az első szakasza egy 168 kilométer hosszú központi gerincen, amelynek mentén helyezkednek el majd a különböző városrészek.

"A Neom az emberi fejlődés gyorsítója és vízió arról, hogyan nézhet ki egy új jövő" - olvasható egy januári közleményben.

A Neom a görög neosz, azaz új és a musztakbal, azaz arabul jövő szó kombinációjaként született. A terv része annak az ambiciózus elképzelésnek, amelynek célja, hogy Szaúd-Arábia függetlenné váljon a kőolajtól, és az országot a Szilícium-völgyhöz hasonló technológiai központtá alakítsák át, miközben városokat, kutatóközpontokat, oktatási zónákat és turisztikai látványosságokat is magában foglal.  A tervek között szerepelnek repülő dróntaxik, Jurassic Park stílusú vidámpark robotdinoszauruszokkal, és Michelin-csillagos éttermek.

A bolygó legnagyobb szén-dioxid-mentes rendszereként emlegetett, 16 városrészből álló metropolisz szélerőművekre, napenergiára és olyan csúcstechnológiára támaszkodna, amely a vizet oxigénné és hidrogénné alakítja át üzemanyagként. A Neom megvalósítása 500 milliárd dollárra rúghat, és a város mintegy 26 ezer négyzetkilométert foglalna el Szaúd-Arábia Tabúk tartományában, közel Jordánia és Egyiptom határához. Az északnyugat-szaúd-arábiai hegyektől a Vörös-tengerig terjedő közösségekben összesen akár 1 millió ember is élhet majd, akit nagy sebességű közlekedési eszközök és "autonóm mobilitási megoldások kötnek össze".

Az iskolák, éttermek, üzletek és egyéb célpontok ötperces sétával elérhetőek lesznek, egyetlen utazás sem tart majd húsz 20 percnél tovább - ígérik a tervek. A lineáris forma és a földalatti infrastruktúra segít megőrizni a természetes táj 95 százalékát, mondják a fejlesztők. A projekt az előrejelzések szerint 380 000 új munkahelyet teremt, és 2030-ig nagyjából 48 milliárd dollárral növeli majd a szaúd-arábiai GDP-t.

A projekt vezetője, Nadhmi Al-Naszr a Bloomberg amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy ez gigantikus vállalkozás, és úgy becsülte, hogy a Vonal megtervezéséhez és megépítéséhez szükséges munkának még az 1 százalékát sem végezték el. Elmondta azt is, hogy a Neom fejlesztői kezdetben akadályokba ütköztek, mivel a mérnököknek olyan technológiákhoz kellett várost tervezniük, amelyek még nem léteznek.

Az építkezés eredetileg 2021 első negyedévében kezdődött volna. A nmerégiben kezdték meg a terület kialakítását, az alagutak ásását, hogy a város három szintjét - a gyalogosoknak szánt felszíni területet, valamint két földalatti réteget a közlekedés és az infrastruktúra számára - kialakítsák. A Neom következő lépése az, hogy a metropoliszt "szabad zónává" nyilvánítsák, ahol más törvények érvényesek, mint Szaúd-Arábia többi részén. Al-Naszr szerint ez már 2022 első hónapjaiban megvalósulhat.


Kép forrása: flickr.com / Szerző: Tomasz Trześniowski (Szerkesztett kép)

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló