LEGO kutatóközpont egymilliárd koronából

Hír

2015/06/18

A LEGO Csoport ’LEGO Sustainable Materials Centre’ néven kutatóközpontot hoz létre, amelyhez a tervek szerint több mint 100 alkalmazottat vesznek majd fel - ez jelentős lépés a 2030-ra vállalt célkitűzés elérése felé, amely értelmében a jelenleg használt alapanyagok helyett fenntartható anyagokat keresnek és vezetnek be.

A LEGO Csoport jelentős, egymilliárd dán koronás beruházást jelentett be, amely a LEGO építőelemek gyártására szolgáló új, fenntartható nyersanyagok, illetve csomagolóanyagok kutatására, fejlesztésére és bevezetésére irányul.

Jørgen Vig Knudstorp, a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója szerint:
„Ez egy nagyon fontos lépés a LEGO Csoport számára a fenntartható anyagokkal kapcsolatban vállalt, 2030-ig megvalósítandó célunk elérése felé. Már eddig is fontos lépéseket tettünk, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat és pozitív hatást gyakoroljunk a bolygóra a csomagolások méretének csökkentésével, az FSC által tanúsított csomagolás bevezetésével, valamint egy tengeri szélfarmba eszközölt beruházással. Mostantól pedig még nagyobb figyelmet fordítunk az alapanyagokra.”

A beruházás eredményeképpen létrejön a LEGO Sustainable Materials Centre. A központ a LEGO Csoport dániai, Billundban található központjában kap helyet, és ide fog tartozni minden olyan jelenlegi funkció és alkalmazott, amely, illetve aki alternatív anyagok felkutatásán dolgozik. Továbbá a LEGO Csoport a tervek szerint további 100 szakembert vesz fel az anyagokkal kapcsolatos területen az elkövetkező évek során, hogy e komoly kihívást jelentő cél elérésén dolgozzon.

A LEGO Sustainable Materials Centre szervezetét 2015 és 2016 során alakítják ki, és a tervek szerint magában foglalja majd világszerte a releváns helyszíneken található csatolt funkciókat. A központ továbbá együttműködik majd a releváns külső érintettekkel és szakértőkkel, illetve partneri megállapodásokat alakít ki velük.

A LEGO Csoport tulajdonosa, Kjeld Kirk Kristiansen így kommentálta a bejelentést:
„Küldetésünk, hogy ösztönözzük és fejlesszük a jövő építőit. Úgy véljük, hogy ehhez leginkább a gyermekek számára nyújtott kreatív játékélmény révén tudunk hozzájárulni. A bejelentett beruházás azon törekvésünk melletti tanúságtétel, hogy pozitív hatással legyünk a bolygóra, amelyet a jövő nemzedékeire hagyunk majd örökül. Ez egyértelműen összhangban van a LEGO Csoport küldetésével, valamint a nagyapám, a LEGO Csoport alapítója, Ole Kirk Kristiansen mottójával: Csak a legjobb lehet elég jó”.

Jelentős erőforrásokra van szükség
A fenntartható alapanyagok keresésének jelentős felgyorsítására vonatkozó határozatot a LEGO Csoport nemrég, 2015 májusában megtartott közgyűlése fogadta el.

A LEGO Csoport 2012-ben nyilatkozott először abbéli törekvéséről, hogy 2030-ra a LEGO® termékek gyártására használt jelenlegi nyersanyagok helyett fenntartható alternatívákat keres és vezet be. Ez a törekvés része a LEGO Csoport azon munkájának, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát és pozitív hatást gyakoroljon a bolygóra, amelyet örökül hagyunk a gyermekeinknek. 2014-ben például több mint 60 milliárd LEGO építőelemet gyártottak le – ha sikerül alternatívát találni az építőelemek gyártásához felhasznált anyagokra, jelentősen csökkenthető lenne a LEGO Csoport bolygóra gyakorolt hatása.

„Az általunk eddig végzett tesztek és kutatások egyértelműbbé tették számunkra a kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznünk. Ahhoz, hogy megvalósítsuk a tervünket, ezekre a kihívásokra újabb jelentős erőforrások bevonásával felelünk, hogy tovább tudjunk lépni a fenntartható anyagok felkutatásának és bevezetésének következő szakaszába. Nagy örömmel tölt el, hogy az igazgatótanács és a tulajdonos család teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy jelentősen felgyorsítsuk azt a munkát, amivel tartós pozitív hatást tudunk elérni” – mondta el Jørgen Vig Knudstorp.

Amikor a LEGO Csoport elkötelezi magát egy új alapanyag bevezetése mellett, létfontosságú, hogy az ne legyen káros hatással a minőségre vagy a LEGO Csoport által meghatározott és a szülők által elvárt biztonsági szabványokra. Következésképpen a LEGO Csoport továbbra is alapos kutatásra és átfogó adatgyűjtésre törekszik, hogy minden biztonsági és minőségi szempontot figyelembe tudjon venni.

„Számunkra ez a legfontosabb szempont, mivel lehetővé teszi, hogy a gyermekeket olyan egyedülálló játékélménnyel lássuk el, ami ösztönzi és fejleszti őket, és lehetővé teszi számukra egy jobb jövő építését. Végső soron ez az oka annak, hogy folyamatosan erőfeszítéseket teszünk azért, hogy mindig még jobb teljesítményt nyújtsunk” – fejtette ki Jørgen Vig Knudstorp.

Együttműködés az alternatívák keresése érdekében
A LEGO Csoport egyedül nem lesz képes megoldani az új alapanyagok felkutatásának és bevezetésének feladatát. Az elmúlt évek során a Csoport vállalatokkal és szakértőkkel működött együtt ezen a téren, és ezek a partneri kapcsolatok továbbra is fennállnak a terület szakértőinek számító régi és új partnerekkel.

Példa erre a 2013-ban a LEGO Csoport és a WWF által aláírt Climate Savers partneri megállapodás, amelyben célkitűzéseket fogalmaztak meg egy fenntartható anyagstratégia kialakítására vonatkozóan. 2015 tavaszán újabb együttműködésről született megállapodás a WWF szervezettel, amely a LEGO építőelemek és csomagolások új, biológiai alapú anyagainak általános fenntarthatóságának és környezeti hatásának hatékonyabb értékelésére összpontosít.

„A fenntartható anyagoknak nincs általánosan elfogadott fogalommeghatározása. Számos tényező befolyásolja egy anyag környezeti fenntarthatóságát – az anyag összetétele, a beszerzési forrása, valamint az, hogy mi történik a termék életciklusának végét követően. Amikor új anyagokat keresünk, az összes tényezőt figyelembe kell vennünk” – mondta el Jørgen Vig Knudstorp, majd hozzátette:

„Ma egy hosszú távú beruházást jelentünk be, egyúttal pedig kinyilvánítjuk elkötelezettségünket olyan új anyagok folyamatos kutatása és fejlesztése mellett, amelyek lehetővé teszik majd számunkra, hogy a jövőben továbbra is kiváló minőségű játékélményt nyújtsunk, miközben gondoskodunk a környezetről és a jövő nemzedékeiről is. Ez hatalmas és egyben izgalmas kihívás.”


forrás: LEGO

A rovat új hírei

Hasonló

A Greenpeace nekiment a Legonak

A Greenpeace nem nézi jó szemmel, hogy a Lego együttműködik a Shell olajvállalattal. Olyannyira, hogy nemrég kampányt indított.