14 éves lány mosógépet tervezett!

Magazin

írta: Kiss Gábor
2014/07/23

A kis feltaláló megtervezte saját, pedállal hajtható mosógépét, amelyet nyomban el is készíttetett a közeli szerelőműhelyben.

A "GiraDora" elnevezésű lábbal hajtható mosógép után itt az újabb manuálisan működtethető szerkezet, amely elektromos áram nélkül képes kitisztítani a ruhákat. Ez az eszköz a dél-amerikai és indiai piacra szánt pedálostól annyiban különbözik, hogy egy 14 éves lány tervezte, és bár jóval szögletesebb és nehezebb mint műanyag "konkurense", sorozatgyártása akár már holnaptól el is indulhatna. (Van még egy igen nagy különbség a két szerkezet között, de erről majd a cikk végén.)

Mint a legtöbb indiai tizenéves lánynak, Remya Josenak is rengeteg ház körüli munkája van. Ikertestvérével számos alkalommal kaptak és kapnak többek közt ruhamosási feladatot, amit ez idáig - gép hiányában - csak kézzel tudtak elvégezni. Persze a kézi mosás bizonyos ruhaanyagok esetében még előnyösebb is mint a gépi, ám tegyük hozzá, monoton és időrabló munka, amire még egy felnőtt is igen hamar ráun, hát még egy gyermek.

Sok órányi kézimosással a háta mögött, egy újabb "bevetés" alkalmával Jose a szülői szigor elleni lázadás helyett inkább az eszét használta, és egy igen kreatív ötlettel állt elő: Miután tüzetesen áttanulmányozta az elektromos mosógépek működési elvét, úgy döntött, hogy elkészíti saját, pedállal hajtható mosógépét.

A kis feltaláló vázlatot készített a szerkezetről, amit elvitt a közeli szerelőműhelybe. A helyi mesterek - többek között egy régi kerékpár alkatrészeit felhasználva - rövidesen el is készítették Jose találmányát, ami gyakorlatilag olyan, mint egy multifunkcionális szobabicikli.

A találmány egyszerű, de nagyszerű: A mosás gyerekjáték vele, elektromos áramot pedig nem igényel, így még pénzt is spórol a családnak.

Annak csekély a valószínűsége hogy kereskedelmi forgalomba fog kerülni, így a fogyasztói árát sem tudjuk belőni. Tény azonban, hogy nagyrészt fémhulladék felhasználásával készült, ezért úgy tippeljük, hogy a "GiraDora" tervezett 40 dolláros fogyasztói árával simán versenyre kelhetne.

Tehát hulladék felhasználásával egy hiányt pótló termék jött létre! - Nekünk ezért is tetszik nagyon.
Önnek melyik szerkezet tetszik jobban? A "GiraDora", vagy Jose találmánya? - szavazás a cikk alatt.

 

 

Melyik a nyerő?

A rovat új hírei

Hasonló