Megelégelték a környezetszennyezést

Magazin

írta: Kiss Gábor
2013/05/07

Az Anning városba tervezett -főként- vegyipari gyárak megépítését ellenzik a környező területek lakói. Attól tartanak, hogy a vegyi üzem és az olajfinomító megépülésével még nagyobb terhelés érné a már így is szennyezett környezetet.

 

A China National Petroleum Corporation (CNPC) kijelentette, hogy az építendő komplexum biztonságos. A lakosok azonban a CNPC-t hiteltelennek tartják, véleményük szerint az uralkodó szélirány a lakott területek irányába vinné a káros anyagokat, így növelné a lég- és vízszennyezés lehetőségét is. Független fél általi felülvizsgálatot akarnak kiharcolni, emellett pedig felhívták a vezetőség figyelmét: kitartóak és a cél érdekében további megmozdulásokra is hajlandóak.

Kínában 2006 és 2010 között a hivatalos szervek körülbelül 300 ezer környezetszennyezéssel kapcsolatos panaszt kaptak. A környezetvédelmi minisztérium 2007 óta több mint 900 ezer esetet vizsgált, ezekből minden tizediket minősítette súlyosnak. Az egyre gyakoribbá váló panaszok és tüntetések oka nyilvánvaló: egyre többen tapasztalják közvetlenül vagy közvetett módon a környezet szennyezésének eredményeit: Az elmúlt évtizedben a rákos megbetegedések jelentősen nőttek, a tüdőrákos megbetegedések száma pedig megháromszorozódott. A környezet szennyezésének olyan látható jelei is vannak, mint a teljes városokat betemető "köd": január végén például óriási szmog szállt alá Pekingben, 5 teljes napon keresztül tartotta takarásban a Napot. Mindezek sajnos természetesnek tűnhetnek, ha figyelembe vesszük a tényt: immáron Kína lett a Föld legszennyezőbb országa, avagy az üvegházhatás-dráma főszereplője. A kínai kormány talán hamarosan lépni fog, ám a célok megvalósítása pénz- és időigényes folyamat, szakértők szerint legkorábban 2030-ra tehető a károsanyag-kibocsátásának érdemleges csökkenése.

Ide kattintva megtekinthető egy nagyfelbontású műholdas fotó a Kínai 2010-es szmogról.


Kép illusztráció, forrás / Szerző: High Contrast

 

forrás: MTI

A rovat új hírei

Hasonló

Sűrű szmogba borult Peking

Sűrű szmogba borult Észak-Kína és a főváros. A levegő szennyezettsége csaknem az összes kínai hírportál vezető híre ma.

50 gigatonna metán

"Az északi-sarki olvadás globális hatása egy időzített gazdasági bomba"

Talajszennyezés Kínában

A művelés alatt álló mezőgazdasági területek legalább egy hatoda nehézfémmel szennyezett Kínában a becslések szerint.