Veszünk egy szigetet?

Magazin

2014/03/27

A saját sziget ma már nem álom, legalábbis bizonyos körökben. A lelkes szigetvásárlók többségében férfiak, az 50-es éveikben járnak, szabadúszók, gazdagok, legtöbbjük amerikai állampolgár.

Lássuk, általában milyenek a sziget tulajdonosok?
A felvágósak: Akik úgy tekintenek a szigetekre, mint státusszimbólumra, amiről egy unalmas üzleti ebéden is csevegni lehet. Ők azok, akik általában ritkán látogatják a szigetüket, később el is adják, mivel fenntartásuk rendkívül költséges, általában többe kerül, mint amire a vásárláskor számítottak.
Spekulánsok: Számos szigettulajdonos spekulációs célból vásárol szigetet. Ők arra számítanak, hogy tekintélyes összegért tudnak majd a későbbiekben megválni a földtől. Azonban ez korántsem olyan egyszerű, sok szigetet akár hosszú évek alatt sem sikerül értékesíteni, vagy ha mégis, előfordulhat hogy az eredeti vételi ár alatt. 
Szigetimádók: Akik turistáktól és szórakoztatóipartól mentes, természetes övezetben akarnak pihenni. Ők azok, akik többnyire ökobarát módon próbálják a szigeteik fejlesztését is megvalósítani.

Szigetekre szakosodott brókerek
A Vladi Private Islands az egyik legnagyobb privát szigetekre szakosodott cég - 1975 óta több mint 200 szigetet adott el. Brókerei tisztában vannak azzal, hogy tökéletes sziget nem létezik, ezért a vásárlók különböző kritériumok alapján válogathatnak: Át kell gondolniuk, hogy például együtt tudnak-e élni moszkitókkal, vagy a ténnyel, hogy nincs orvosi ellátás 90 percen belül. Az is előfordulhat, hogy a kinézett szigeten bűnözői csoportok tevékenykednek, amire a leendő tulajok figyelmét előre felhívják.
Egyébként számos sziget már Európában is elérhető, akár Horvátországban is vásárolhatunk földet.

Johnny Depp és szigete - Little Halls Pond Korallzátony
Johnny Depp 3,6 millió dollár indulóárról kezdett alkudni szigetéért, miután leforgatta a Karib tenger kalózai című filmet, és beleszeretett a laza bahamai életstílusba. Szigete egy mérföld hosszú, két napenergiával működő házikó áll rajta, és hat fehér homokos tengerpart öleli körbe. A sziget csak helikopterrel, hajóval, és hidroplánnal közelíthető meg.

Leonardo DiCaprio és szigete - Blackadore Korallzátony
Leonardo DiCaprio, az elkötelezett környezetvédő, Közép-Amerika keleti partjainál található szigettel büszkélkedhet, amelyen környezetbarát privát apartmanokat hozott létre kizárólag zöld technológiával. A fenntarthatóság jegyében még a kifutópályára is napelemet szereltetett.

David Copperfield és szigete - Musha Korallzátony
David Copperfield 50 millió dollárért vásárolta meg szigetét a Bahamákon, majd további 30 milliót költött rá, hogy luxus apartmanokat alakítson ki rajta. A sziget jelenleg a legdrágábban bérelhető magánsziget 40 saját stranddal. Egy időben csak 24 vendég élvezheti a vendégszeretetet. Penelope Cruz és Javier Bardem is itt házasodott össze 2010-ben.

Környezetvédelmi szabályozás
A biodiverzitás megőrzése elsődleges szempont kellene hogy legyen a világ összes értékesített és eladásra váró szigetén. Hogy teljesül-e, az függ az eladótól, a vevőtől, és persze a törvényi szabályozástól is, utóbbi sok esetben hiányos, vagy nem is létezik. Szerencsére - ahol arra van lehetőség - a vásárlók kezét megkötik, így csakis a környezet megóvásával harmonizáló beruházások megvalósítását engedélyezik. Persze a vevő hozzáállása az, ami a legfontosabb, hiszen rajta múlik igazán, hogy hogyan alakul a sziget sorsa. Ha tehát maholnap sziget vásárlásba vágnánk bele, követendő példaként gondoljunk DiCaprio-ra.

 

A rovat új hírei

Hasonló

Zöld hírességek | 4. rész

Sorozatunk következő részében olyan zöld szervezeteket és kampányokat mutatunk be, melyekhez világsztárok is csatlakoztak.

Zöld hírességek | 3. rész

Sorozatunk harmadik részében ismét bemutatunk néhány csillagot, akik meglehetősen sokat tesznek a környezetvédelemért.

Zöld hírességek | 2. rész

Sztárok, akik azon túl, hogy a rivaldafényben tündökölnek, a környezetvédelem elkötelezett hívei is.

Zöld hírességek | 1. rész

A most következő híres személyek befolyásuk felhasználásával hirdetik a környezettudatos életmód fontosságát.

A rovat legolvasottabbjai