850 MW kapacitásával jelenleg ő a rekorder! - Így már Kína vezeti a világ legnagyobb napelemfarmjainak listáját

Hír

írta: ecolounge
2017/02/20

Alaposan felgyorsultak a naperőmű-beruházások Kínában is. Ez a létesítmény a maga 850 MW kapacitásával megelőzi az eddigi csúcstartó indiai erőművet.

Az elmúlt évektől kezdve gombamód szaporodnak a gigantikus méretű napelemfarmok, melyek sorra döntik a rekordokat. A "világ legnagyobb kapacitású naperőműve" cím így egyre rövidebb ideig marad egy adott létesíténynél, alig telik el néhány hónap (tapasztalataink szerint maximum háromnegyed év), és máris megjelenik egy újabb rekorder. (És akkor a naptorony-technológiáról még nem is beszéltünk, mely ugyancsak épp forradalmat csinál.)
Míg 2014-ben a Topaz napelemfarm állt a lista élén 550 MW kapacitásával, 2015-re már meg is előzte egy másik kaliforniai erőmű, az 579 megawattos Solar Star. 2016-ban aztán az indiaiak kerültek a vezető helyre 648 MW-os Kamuthi Napelemprojektjükkel. Persze az ő helyük sem lehetett tartós, néhány hónap múlva meg is érkezett az új trónkövetelő, mégpedig Kínából.

2017 februárjától hivatalosan is a Csinghaj tartományban, Gonghe megyében található Longyangxia Napfarm és Vízierőmű a világ legnagyobb naperőműve 850 MW kapacitással.

A napelemfarm a Sárga-folyón található Longyangxia vízierőműhöz épült hozzá, így egyben egyik a világ legnagyobb hibrid hidro-szolár erőművének része. Az építkezések a Kínai Energiabefektető beruházásával 2013 márciusában kezdődtek, és több ütemben haladtak. Az első szekció mindössze 9 hónap alatt készült el, és 2013 decemberében már működésbe is lépett 320 MW kapacitással. A második fázist 2014 augusztusában kezdték el, és 2015 végére fejezték be, 530 MW-ra növelve az erőmű kapacitását. Ezzel a vízierőmű kapacitása összesen 1280 MW-ra nőtt.

Jelenleg a naperőmű madnem 4 millió napelemével 27 négyzetkilométernyi területet foglal el, és 850 MW kapacitásával 200 000 háztartás energiaellátására alkalmas.

A hatalmas létesítmény megépítése Kínának azt a szándékát tükrözi, hogy a legnagyobb környezetszennyezőjéből zöldnagyhatalommá váljon. Anders Hove, a pekingi Paulson Intézet tisztaenergia-szakértője rávilágított, hogy míg 2012-ben olyan drága volt a napelem, hogy szóba sem jöhetett, mint lehetséges energiaforrás, mostanra az árak lecsökkentek, és 2020-ra Kína - mely egyébként már most is a világ legnagyobb zöldenergia-befektetője - szeretne 110 GW-nyi napenergia és 210 GW-nyi szélenergia kapacitással rendelkezni. 2030-ra szeretnék elérni, hogy az összes energiaszükségletük 20%-a megújuló forrásból származzon. Bár Kína szénfüggőségének köszönhetően jelenleg még mindig a világ legnagyobb károsanyag-kibocsátója, úgy tűnik, a klímaváltozás elleni küzdelemben is vezető szerepre tör.


Kép forrása (eredeti kép), további fotók és információk: NASA

 

forrás: theguardian.com, imeche.org, earthobservatory.nasa.gov

A rovat új hírei

Hasonló