Kender, szalma, vályog: Íme a legkörnyezetbarátabb építőanyagok
Az ember a történelem során igen nagy találékonyságról tett tanúbizonyságot az építészet terén is. Általában sikeresen használta fel a keze ügyébe eső alapanyokat arra, hogy kényelmes otthont teremtsem magának. Amíg nem aratott elsöprő győzelmet a beton a többi építőanyag fölött – ez nagyjából a 2. világháború idejére tehető - területenként igen változatos képet mutattak a házak mind anyagukban, mind felépítésükben.
A Djennéi nagymecset, a világ legnagyobb vályogépülete MalibanForrás: wikipedia.org
A napjainkban terjedő ökológiai szemlélet karolta fel újra ezeket a hagyományos építkezési formákat, melyeket persze a gazdaságosság szempotja is alátámaszt. Az ősi megoldások mellett pedig időről időre újakkal is kísérleteznek, és úgy tűnik, az innovációnak csak a fantázia szabhat határt.
Kendertégla
Vajon mi lehet ez a kissé fából vaskarikának látszó dolog? Az elsőre talán szokatlannak tűnő építőelem kenderből, vízből és mészből készül, téglaformára szabott és egyelőre elsősorban külföldi cégektől rendelhető, bár már hazai viszonteladók is foglalkoznak vele. Építkezésre és szigetelésre egyaránt használják, és a hozzáértők szerint igen sok előnyös tulajdonsággal rendelkezik: könnyebben kezelhető, mint más meszes keverékek, jól szigetel és szabályozza a nedvességet, ugyanakkor kevésbé törékeny, mint a beton. Nyomószilárdsága körülbelül 1 Mpa, ami nagyjából egyhuszada a lakóépületekhez használt betonénak.
A kendertéglából készült falat ugyanakkor erősebb vázzal kell megtámogatni, mert sűrűsége mindössze 15%-a a hagyományos betonénak. A kenderházak egyik legszebb példája az angliai Buckinghamshire-ben található Crawford House, melynek tervét Jane Duncan építészirodája készítette 2008-ban. A külső falakat favázzal erősítették meg és szigetelték.
Vályog
A vályog szintén ősi, nagy népszerűségnek örvendő építőanyag nemcsak nálunk, hanem a világ szinte minden táján, ahol agyagos, iszapos, homokos talaj áll rendelkezésre. Magyarországon leginkább a kőben és fában szegény alföldi vidékeken terjedt el, ahol nyaranta megtelt a határ a vályogvetésre szolgáló gödrökkel, melyekben az ásóval feldarabolt agyagot áztatták. A masszát azután valamilyen növényi rosttal, szalmával, pelyvával keverték össze, majd formába öntötték és kiszárították. A vályog előnyei közé tartozik, hogy olcsó, jó hő- és páratartalomszabályozó, ugyanakkor könnyen átnedvesedik, ami kellő alátámasztás hiányában veszélyeztetheti az épületet.
Szalmabála
A szalmabála építészeti célú felhasználásának gyökereit az Egyesült Államokban találjuk. Jelenleg úgy tudjuk, a legrégebbi ilyen típusú épület egy 1901-ben, Nebraskában épült ház - ami nemcsak a módszer, hanem az anyag időtállóságát is jól mutatja.
Ahogy a kender esetében, itt is szükség van valamilyen szerkezeti megerősítésre, melyet leggyakrabban favázzal oldanak meg. A falak általában körülbelül fél méteresek és többnyire vályoggal vakolják őket. A szalmabála legnagyobb előnyeiként szintén a fenntarthatóságot és az energiahatékonyságot szokták említeni. Láthatjuk tehát, hogy nemcsak téglából építhetünk korszerű házat, és aki elég elszánt, akár maga is részt vehet a készítés folyamatában.
