9 élelmiszer, ami örökre eltűnhet az asztalunkról

Magazin

írta: ecolounge
2015/12/21

A megtermelhető ételek változatossága rohamosan csökken. A környezetszennyezés, a túlfogyasztás és a változó időjárás alaposan átalakítja étlapunkat.

A National Geographic 2011-ben jelentette meg azt a statisztikát, mely 1903 és 1983 közötti időszakra vonatkozóan a magok változatosságának, biodiverzitásának 93%-os csökkenésről számol be. Ez a tendencia többek között az ipari termelésnek és a génmódosításnak volt köszönhető akkor. Napjainkra azonban a termesztést nehezítő körülmények között megjelent az időjárás- és éghajlatváltozás is. Következzenek a legveszélyeztetettebb élelmiszerek.

Hal
A túlhalászat az egyik legnagyobb probléma, mely a tengerek és óceánok biodiverzitásának rohamos csökkenésével jár. Egy 2003-as tanulmány szerint Földünk halállománya körülbelül tíz százalékára csökkent az elmúlt pár évtized leforgása alatt. Szintén elrettentő eredménnyel szolgál a WWF Élő Bolygó Jelentés rendkívüli kiadása, mely szerint 1970 és 2012 között 49%-kal csökkentek a tengeri élőlények populációi. Az élelmiszer-biztonsági szempontból fontos halpopulációk jelentősen csökkennek világszerte, néhány halfaj világállománya majdnem 75%-al esett vissza. Ez minden ország számára problémát jelent, a legsúlyosabb mértékben azonban a fejlődő országokban élő embereket érinti. Más jelentések is rávilágítanak, hogy egyre kevesebb a tonhal-, a tőkehal, a tengeri életet pedig még a temérdek, vízbe kerülő hulladék is nehezíti, mely az élőlények szervezetébe bekerül. A Marine Conservation Society (Tengervédelmi Társaság) minden évben kiadja azoknak a veszélyeztetett fajoknak a listáját, melyeket nem tanácsos fogyaszani abban az évben. A túlhalászat mellett gyorsan romlik a világ óceánjainak egészségi állapota is, mely szintén negatív hatással van a vízi élővilágra. Megfigyelhető egyrészt egy erősödő savasodási folyamat (nagy mennyiségű szén-dioxid-elnyelés eredményeként az óceánok folyamatosan veszítenek lúgosságukból), valamint a vízszennyezés erdeményeként egyre több oxigénszegény óceáni terület, un. halálzóna alakulnak ki.

Kávé
A kávét fenyegető veszélyekről már korábban is írtunk, és ezek között nemcsak a termelés fenntarthatatlansága szerepel, hanem a terjedő betegségek is. A Latin-Amerikai ültetvényeket olyan gombafaj támadta meg, mely elsorvasztja a növényt. Afrikában szintén visszaeshet a termelés, a jóslatok szerint akár az eddigi mennyiség felére is - egyúttal a klímaváltozás hatásaként. Eközben brit szakemberek futnak versenyt az idővel: új kávébabot kell találniuk, még mielőtt a világ kávékészletei kifogynának. Itt írtunk az arabicát helyettesítő kávé kereséséről.

Kakaó, azaz csokoládé
Az Earth Security Index szerint 2020-ra csokihiány léphet fel az Földön, mely annak köszönhető, hogy a kezelhetetlenül növekvő kereslet a kakaó-gazdákat érintő, romló környezeti feltételekkel párosul. A világ kakaótermésének 70 százaléka Afrikából származik, egy olyan kontinensről, melyet szintén negatívan érint a globális éghajlatváltozás. 2014-ben az átlagosnál szárazabb időjárás volt jellemző a a nyugat-afrikai termőterületekre. Ez olyan komoly visszaesést okozott a termelésben, hogy a kakaóbab világpiaci ára akkoriban közel 40 százalékot emelkedett.

Földimogyoró
A fehérjebombaként is nevezett hüvelyes növény még 2009-ben vette fel a Reading Egyetem a veszélyeztetett növények listájára. Azt találták, hogy a magas hőmérséklet miatt a magok nem tudnak megfelelően kikelni, ezért kevesebb növény is fejlődik. A kutatás szerint 2080-ra az indiai földimogyoróültetvények mérete a kétharmadára csökkenhet.

Banán
A banánültetvényeket régóta kínozza a Panama-kór, mely az ’70-es években (egyes beszámolók szerint már az ’50-es években) eltüntette a Gros Michel nevű, főként Latin-Amerikában termesztett banánfajtát. A banántermesztők aztán áttértek a jóval szívósabb Cavendishre (napjainkban kizárólag ez a banán típus kapható az egész világon), néhány éve azonban ismét megjelent a Panama-kór, pontosabban annak egy új változata, mellyel szemben a Cavendish fajta már nem ellenálló. A gombafajta okozta betegség az Amazonas-vidékén és a Délkelet-Ázsiában található banánültetvényeket támadta meg, nemrégiben felbukkant a Jordán-folyó mentén, valamint Mozambikban, így már a közel-keleti és az afrikai ültetvényeket is veszélyezteti. Az agrárkutatók - akárcsak a kávé esetében - itt is gőzerővel dolgoznak azon, hogy megtalálják (vagy akár génmódosítással "kifejlesszék") a Cavendish utódját, mely képes ellenállni a Panama-kórnak.

Méz
Manapság sokat hallani a méheket veszélyeztető tényezőkről is. Ha a méhek kihalnak, nem csak a méz tűnik el: velük pusztul a teljes mezőgazdaság, hiszen méhek hiányában leáll (pontosabban nagyrészt kiesik) a beporzási folyamat.

Bab
Rendkívül érzékeny a klímaváltozás hatásaira. A hőmérséklet növekedése nagyban befolyásolja a virágzás és a magfejlődés szakaszait, ami a terményhozam jelentős csökkenésével jár. Emellett a szélsőséges időjárás, elsősorban a túl sok eső, az áradások és viharok is megviselik a babültetvényeket.

Durumbúza
A Brit Meteorológiai Intézet szerint az éghajlatváltozás hamarosan gátat szab a durumbúza fennmaradásának is, amely visszavetheti az olasz tésztagyártást, melynek ez a fő alapanyaga.

Juharszirup
A New Hampshire-i Egyetem kutatói úgy találták, hogy a hőmérsékletváltozás igen érzékenyen érinti a juharfákat. Az átlaghőmérséklet 100 év alatt 1 fokkal emelkedett a vizsgált területen, mely azt eredményezte, hogy a fák levelei élénk színűkből veszítettek, és kevésbé édesek. 3 Celsius fok növekedése esetén a juharszirup végleg eltűnne, ugyanis a levelek alkalmatlanná válnának arra, hogy cukrot nyerjenek ki belőlük.

 

A rovat új hírei

Hasonló

Elszáll a kakaó ára?

Csökken a kakaóbab termelt mennyisége. A kakaóbabtermés bizonytalansága a klímaváltozás és az ebolajárvány számlájára ...