Itt az ökosabb Nike cipő! - Gyártása jóval kisebb szén- és vízlábnyommal jár

Hír

2017/09/26

A bőrt rostokra bontják és műanyagszálakkal keverik. A kivitelezésben a brit E-Leather nevű cég segített, mely hasonló módon gyárt repülőgép- és vonatülés-huzatot.

A cipőbőrgyártás során az alapanyag mintegy 30%-a köt ki a szemétben. A Nike úgy döntött, nem engedi, hogy a gyártósorról leeső darabok kárba vesszenek, hanem új cipőalapanyagot készít belőlük. Az innováció a Flyleather nevet kapta. Az ebből készült cipők ugyanúgy néznek ki, mint sima bőrből készült társaik, pedig egészen más koncepció rejlik mögöttük. Az eljárás során a bőrt rostokra bontják és műanyagszálakkal keverik. A kivitelezésben a brit E-Leather nevű cég segített, mely hasonló módon gyárt repülőgép- és vonatülés-huzatot.

A Nike így nagyot csökkenthet a széndioxid-kibocsátásán, melynek első számú forrását adja a bőrgyártás. A hasznosítás 80%-al kisebb szénlábnyomot hagy és 90%-al kevesebb vizet emészt fel, mint a megszokott bőrgyártás, a végermék pedig könnyebb és tartósabb, mint a hagyományos bőr.

Az első Flyleather darabok a Tennis Classic és az Air Force 1 kollekcióban kapnak helyet.

A cég közben azon is dolgozik, hogyan lehet újrahasznosítani a kiszolgált cipőket. A Nike víziója egy zártláncú rendszer létrehozása, melyben a lehető legkevesebb alapanyagot használják fel, majd a hulladékot oly módon gyűjtik vissza, hogy az könnyen újrahasznosítható és felhasználható legyen az új termékekben.


Kép forrása: NIKE

 

forrás: fastcompany.com, nike.com

A rovat új hírei

Hasonló

Cipő szegény gyermekeknek

Kenton Lee adományozási céllal tervezett szandáljával a cipő "luxusa" végre eljut a szegény országokba.