Trump nyilatkozott a párizsi klímamegállapodásról

Hír

írta: ecolounge
2017/04/30

Noha a párizsi klímaegyezményben való további amerikai részvételről majd csak két héten belül születik döntés, Trump elnök szombaton este, az elnöksége századik napja alkalmából megtartott nagyszabású gyűlésen erre a kérdésre is röviden kitért.

A pennsylvaniai Harrisburgben megrendezésre került eseményen felsorolta kormányzata eddigi eredményeit, a munkahelyteremtésre irányuló döntéseit, köztük például a több ezer munkahelyet teremtő Keystone XL olajvezeték építésének beindítását (a projektet számos környezetvédelmi szervezet igyekezett leállítani, mi szintén foglalkoztunk a témával, több írásunkban is).

A párizsi klímaegyezményt illetően elmondta, hogy kormánya várhatóan a párizsi egyezmény újratárgyalása mellett foglal majd állást.

Úgy tűnik tehát, hogy Trump végül odafigyelt a kabinetét ért bírálatokra, és okosabban mérlegelt, pedig nemrégiben még minden jel arra mutatott, hogy a klímaegyezmény egyoldalú felbontására készül (ezt ellensúlyozta már valamelyest Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter nemrégiben tett nyilatkozata, miszerint az Egyesült Államoknak nem szabad kilépnie a párizsi klímaegyezményből).

Valószínűsíthető, hogy az irányváltáshoz masszívan köze van Kínának (a nagyhatalom már a párizsi csúcson is egyértelművé tette, hogy a klímaváltozás elleni harc részese kíván lenni*), és persze az USA klímavédelmi intézkedéseinek eltörléséről szóló Trump rendelet utáni helyzetnek is, hiszen a döntés az egész világon kiverte a biztosítékot, és olyan illusztris személyek emelték fel hangjukat, akik korábban igyekeztek távoltartani magukat az Egyesült Államok belpolitikájától. Felszólalt például Rex Tillerson, az Exxon korábbi elnök-vezérigazgatója, Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár, sőt, még a vatikán is.

Trump beszéde, valamint az egy nappal korábban aláírt elnöki rendeletete hatására** szombaton este Washingtonban és több más amerikai nagyvárosban is tiltakozó felvonulásokat tartottak. A fővárosban több tízezren vettek részt a kormányzat klímapolitikája ellen tiltakozó megmozduláson.


* Kína valóban küzd a klímaváltozással: A 2016-ban, a marokkói Marrakesben megtartott ENSZ-klímakonferencián is téma volt, hogy 2015-ben nem növekedett a globális szén-dioxid-kibocsátás, és az előrejelzések szerint 2016-ban is csekély mértékű lesz a növekedés, ami azt jelenti, hogy harmadik éve szinte változatlan szinten van az emisszió, ám a légkör szén-dioxid-koncentrációja még mindig rekordmértékű. Mindennek pedig a legfőbb oka az, hogy Kínában jelentősen csökkent a szénfelhasználás. Az már más kérdés, hogy a szénerőművek helyett sajnos atomerőművekben is gondolkodik a nagyhatalom, de - figyelembe véve a károsanyag-kibocsátás jelentette halálozások félelmetes számát - legalább lép, nem úgy mint az Egyesült Államok, mely az üvegházhatást kiváltó káros anyagok kibocsátása korlátozásának feloldása mellett immáron szabad utat biztosít a szénbányászat újbóli beindításának is.

** Trump elnöki rendeletet írt alá a partmenti olaj-, és gázkitermelés kiterjesztéséről, melyről később értesültünk. A cikk itt tekinthető meg.


kép forrása: Gage Skidmore

forrás: MTI, ecolounge.hu

A rovat új hírei

Hasonló

A rovat legolvasottabbjai